Nehezen alkalmazható

2018. november. 02

November elsejétől öt százalékra mérsékelték az áfát a turizmusban a szállodai és vendéglátóipari szolgáltatásokra. Az önmagában dicséretes kezdeményezésnek azonban vannak „nehezen alkalmazható” passzusai.

László Endre, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara turizmusért (is) felelős alelnöke azt mondja: minden olyan intézkedés üdvözlendő, amely megkönnyíti a turizmusban dolgozó cégek munkáját, és ezzel hozzájárul a mélyrepülésben lévő romániai idegenforgalom fellendítéséhez. Arra azért ne számítsunk, hogy ettől valami is olcsóbb lesz – oszlatja el az esetleg meglévő kételyeket a szakember.

– Olcsóbb nem lesz semmi, ez biztosra mondható – esetleg nem lesz drágább. A megspórolt áfakülönbség jó lehet ugyanis arra, hogy a küszöbön álló újabb minimálbéremelés miatt ne dráguljanak a szolgáltatások. Egy nagyobb szállásadó egységnél ugyanis jelentős összegre rúg a szobalányok, takarítószemélyzet, segédszakácsok bére, amit legkésőbb január 1-jétől emelni kell – magyarázta László Endre.

Nem teljesen tisztázott ugyanakkor, hogy egész pontosan mire alkalmazandó az öt százalék. Ha beül a vendég vacsorázni egy vendéglőben, akkor tiszta a dolog, az ételen 5 százalék az áfa. Ha viszont egy pizzaszeletet vásárol a vendéglő ablakában, az nem biztos, hogy a kedvezményezett áfa alá esik.

– Ha az ablaknál szolgáltad ki a vendéget, akkor véleményem szerint kilenc százalékos az áfa, mert az nem a vendéglátás része – véli László Endre. – Ha behívod, leülteted, s ott eszi meg a pizzát, akkor már öt százalék. A tényleges különbség néhány bani, de ha öt év múlva derül ki egy ellenőrzésnél, akkor súlyos összegekbe kerülhet a mulasztás – teszi hozzá.

Kifejtette: ma már nem okozhat nagyobb fennakadást ez a dolog, mert az „ablakban lévő” pénztárgépen kilenc, a belső pulton lévő pénztárgépen öt százalékra lehet állítani ugyanazon termék áfáját.

Nem így értelmezi a törvényt Tribel István, a Tribel vendéglő tulajdonosa. Elmondta: a törvény a vendéglői és catering szolgáltatásra vonatkozik, tehát a házhoz szállított ételt is kedvezményes áfa terheli.

– Ha én le tudom ültetni a vendéget, de ő nem akar, hanem azt mondja, hogy fogja a pizzaszeletet, és elmegy vele, azt nem akadályozhatom meg. Ha kiadom az ablakon, az ugyanannyi, mintha bent elvenné és elmenne. A törvényalkotó logikája ugyanis valószínűleg az volt, hogy segítse visszacsalogatni a vendéget a vendéglőbe. Így csak abban az esetben nem alkalmazható az öt százalékos kedvezményes áfa, ha a pizzázónak nincs belső terme, kizárólag az utcán árul, a vendégnek nincs ahova leülnie – érvel a vállalkozó.

Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetsége (SVESZ) elnöke azt mondja: a szövetség foglalkozik a jogszabállyal. Azt tisztázták, hogy például a szállodai minibár öt százalékos áfakulccsal terhelhető, leszámítva az alkoholos italokat. A szövetség „dolgozik azon”, hogy választ tudjon adni a tagok által felvetett gondokra – hangsúlyozta Kovács.

Forrás: Hirmondo.ro