HÁROMSZÉK GAZDASÁGA 2022-BEN. SAROKSZÁMOK ÉS FŐBB MUTATÓK

2023. augusztus. 16

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nemrég kapta kézhez a háromszéki vállalkozások 2022-es évi nyers mérlegadatait és ennek alapján több elemzést is készítünk majd az elkövetkező hetekben. A mérlegadatokat a Román Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül a Pénzügyminisztérium szolgáltatja.

 

A mérlegadatok, illetve az országos szinten közös módszertan alapján készül majd el a Kovászna megyei vállalkozások 2022-es évi rangsorolása és ennek alapján díjazzuk majd a legjobb háromszéki vállalkozásokat az október 5-én sorra kerülő Vezető Vállalkozások díjátadó gáláján.

 

Ebben az első elemzésünkben a sarokszámokkal (forgalom, nyereség, alkalmazottak száma) és a főbb mutatókkal (iparági besorolás, méret szerinti besorolás, listavezető cégek) foglalkozunk.

 

2022-ben 5.444 cég tett le mérleget, ez a tavalyi évnél 370-el több letett mérleget jelent, viszont a mérleget letett cégek aránya az összes működő céghez viszonyítva 77%-ról lecsökkent 72%-ra.

 

A három fő sarokszám, azaz a cégek összforgalma, bruttó nyeresége és az alkalmazottak száma (figyelem, itt csak a magánszférában tevékenykedő alkalmazottak számát elemezzük) mind növekedő tendenciát mutat a 2021-as évhez képest. Igaz, hogy az alkalmazottak esetében ez a növekedés csak 1,4%, viszont ez már a második év amely növekvő számokat hoz, így visszafordulni látszik az elmúlt évek csökkenő trendje.

 

A sarokszámok alakulását az alábbi táblázat szemlélteti:

 

A háromszéki cégek főbb sarokszámainak 2022-es alakulása
 
Mérleget letett cégek száma
Forgalom (lej)
Bruttó nyereség (lej)
Alkalmazottak száma
2021
5 074
8 093 060 150
786 597 801
26 123
2022
5 444
11 246 350 266
1 145 821 055
26 490
Változás +/- (viszonyítási év: 2021)
370
3 153 290 116
359 223 254
367
Változás +/- (viszonyítási év: 2021)
7,29%
38,96%
45,67%
1,40%

 

Ami meglepő, az a forgalom, illetve a nyereség növekedésének a mértéke, ugyanis, az tény, hogy ezek a számok minden évben (még a pandémia évében is) növekedést mutattak, de ha a pandémia előtti utolsó „normális” évet nézzük (2019), ott a forgalom növekedése az előző évhez képest 7.49% és a bruttó nyereség növekedése 14.2%, ehhez képest a 2022-es évben hozzávetőleg 100%-os növekedést láthatunk mindkét mutató esetében! És ez már a második év, amikor ekkora növekedés van az előző évhez képest. (2021-ben a forgalom növekedése 15.89%-os volt, míg a nyereség növekedése 28.15%-os volt, a 2020-as évhez viszonyítva)

 

Ezt a robbanásszerű növekedést véleményünk szerint 3 fő tényező, illetve több egyéb tényező is befolyásolta. Egyrészt a magas infláció (az összehasonlítás alapját szolgáló éves adatok nincsenek az inflációval kiigazítva), másrészt az árak általános növekedése és a még készleten levő árúknak a megnövelt új áron való értékesítése, illetve a HS TIMBER PRODUCTIONS RECI cég Kovászna megyei bejegyzése. Ez a fafeldolgozó mammutcég idáig csak fióktelepként szerepelt a megyében, de 2021 végén külön cégként lett bejegyezve itt Héromszéken és ebből adodóan a gazdasági adatai a háromszéki gazdasági adatokat erősítik. A HS TIMBER PRODUCTIONS RECI egymagában a megye forgalmának 10%-át és a nyereségnek a 6%-át adja. Szintén befolyásolja az összehasonlítást az a tény, hogy a COVALACT SA a 2021-es évben későn tette le a mérlegét, ezért nem szerepelt az adatbázisunkban, illetve az is, hogy megye második legnagyobb cége, a FABRICA DE LAPTE BRASOV SA a tavalyi évhez képest 9x nagyobb nyereséget könyvelt el.

 

Ami a főbb iparágakat illeti,  továbbra is az ipar vezet, ha a háromszéki cégek összforgalmát vesszük alapul. Ezek szerint a cégek összforgalmának a 42.58%-a az iparban, 29.05%-a a kereskedelemben, 13.37%-a a szolgáltatások terén, 6.2%-a az építkezésesben, 4.99%-a a mezőgazdaság-erdőgazdálkodás, illetve halászat területén, 2.32% a turizmusban és 1.49%-a kutatás-fejlesztés terén lett megvalósítva.

 

Abszolút értékben minden iparág növekedett.

 

A háromszéki iparágak 2022-es évi alakulását az alábbi táblázat szemlélteti:

 

IPARÁGAK
Cégek száma
Forgalom (lej)
%
IPAR
660
4 788 596 740
42,58%
KERESKEDELEM
1317
3 267 396 392
29,05%
SZOLGÁLTATÁSOK
2101
1 503 735 909
13,37%
ÉPÍTŐIPAR
546
697 182 759
6,20%
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT
305
561 434 106
4,99%
TURIZMUS
343
260 720 031
2,32%
KUTATÁS-FEJLESZTÉS
172
167 284 329
1,49%
TOTAL
5444
11 246 350 266
100,00%

 

Kovászna megyében a cégek elsöprő többsége 2022-ben is mikróvállalkozás volt. Szám szerint a mérleget letevő cégek 90%-a ebbe a besorolásba tartozik (4.925 cég), ami azt jelenti, hogy ezeknek a cégeknek maximum 9 alkalmazottja lehet és a cég forgalma illetve az eszközeinek az értéke nem haladhatja meg a 2 millió eurót.

 

A cégek méret szerinti besorolását az alábbi táblázat mutatja:

 

Cég típusa
Cégek száma
%
Mikróvállalkozás
4 925
90,47%
Kisvállalkozás
446
8,19%
Közepes vállalkozás
63
1,16%
Nagyvállalkozás
10
0,18%
TOTAL
5 444
100%

 

Érdekes megemlíteni, hogy Háromszéken a termelékenység szempontjából a mikróvállalkozások és a kisvállalkozások azok, amelyek az egy alkalmazottra eső nyereség szempontjából a listát vezetik. Ezek esetében az egy főre eső nyereség hozzávetőleg 10.000 euró, a közepes vállalkozások esetében 7.800 euró míg  a nagyvállalkozások esetében 5.415 euró.

 

A cégek majdnem fele (44%) Sepsiszentgyörgyön, azaz a megyeközpontban van bejegyezve. Falu- város megközelítésben a számok azt mutatják, hogy a cégek kétharmada városon, míg egyharmaduk falun van bejegyezve.

 

Ami a vezető vállalkozásokat illeti, mint minden évben, most is bemutatjuk azt a 10 háromszéki vállalkozást, amely a forgalom, a bruttó nyereség, illetve az alkalmazottak szempontjából listavezető.

 

Íme a listák:

 

TOP 10 HÁROMSZÉKI VÁLLAKOZÁS A FORGALOM SZEMPONTJÁBÓL (2022)
Iparág
Cég
Helyiség
Forgalom (lej)
IPAR HS TIMBER PRODUCTIONS RECI SRL Réty
1 186 158 023
IPAR FABRICA DE LAPTE BRAȘOV SA Barót
749 383 531
IPAR DUNAPACK RAMBOX PRODIMPEX SRL Sepsiszentgyörgy
349 366 745
KERESKEDELEM BERTIS SRL Sepsiszentgyörgy
285 542 228
IPAR COVALACT SA Sepsiszentgyörgy
261 880 555
KERESKEDELEM NEXXON SRL Kézdivásárhely
214 493 653
IPAR WALOR RO SRL Sepsiszentgyörgy
188 291 613
IPAR PRODUCTIE ZARAH MODEN SRL Kézdivásárhely
146 695 836
SZOLGÁLTATÁSOK HOPE SPED SRL Sepsiszentgyörgy
127 255 613
ÉPÍTŐIPAR VALDEK IMPEX SRL Sepsiszentgyörgy
109 307 485
 
TOTAL
3 618 375 282
 
Megye összforgalom %
32,17%

 

 

TOP 10 HÁROMSZÉKI VÁLLAKOZÁS A BRUTTÓ NYERESÉG SZEMPONTJÁBÓL (2022)
Iparág
Cég
Helyiség
Bruttó nyereség (lej)
IPAR HS TIMBER PRODUCTIONS RECI SRL Réty
69 469 050
SZOLGÁLTATÁSOK BALVANYOS RESORT SA Kézdivásárhely
53 841 055
IPAR FABRICA DE LAPTE BRAȘOV SA Barót
31 247 828
KUTATÁS-FEJLESZTÉS COMBRIDGE SRL Sepsiszentgyörgy
16 726 738
IPAR WALOR RO SRL Sepsiszentgyörgy
15 797 244
IPAR VIASTEIN SRL Kökös
14 839 891
TURIZMUS IMPERIAL HOTEL MANAGEMENT SRL Kézdivásárhely
12 470 371
ÉPÍTŐIPAR BAUMEISTER SRL Sepsiszentgyörgy
11 300 136
SZOLGÁLTATÁSOK HCR SRL Sepsiszentgyörgy
9 700 482
KERESKEDELEM BERTIS SRL Sepsiszentgyörgy
9 577 234
 
TOTAL
244 970 029
 
Megye bruttó nyereség %
21,38%

 

 

TOP 10 HÁROMSZÉKI VÁLLAKOZÁS ALKALMAZOTTAK SZÁMA SZEMPONTJÁBÓL (2022)
Iparág
Cég
Helyiség
Alkalmazottak száma
IPAR PRODUCTIE ZARAH MODEN SRL Kézdivásárhely
715
KERESKEDELEM BERTIS SRL Sepsiszentgyörgy
573
IPAR SECUIANA SA Kézdivásárhely
519
IPAR HS TIMBER PRODUCTIONS RECI SRL Réty
517
IPAR READY GARMENT TECHNOLOGY ROMANIA SRL Sepsiszentgyörgy
480
IPAR FABRICA DE LAPTE BRAȘOV SA Barót
447
IPAR DUNAPACK RAMBOX PRODIMPEX SRL Sepsiszentgyörgy
303
SZOLGÁLTATÁSOK GOSPODARIE COMUNALA SA SFANTU GHEORGHE Sepsiszentgyörgy
293
SZOLGÁLTATÁSOK TEGA SA Sepsiszentgyörgy
269
IPAR ZAMBELLI METAL SRL Sepsiszentgyörgy
240
 
TOTAL
4 356
 
Megye összes alkalmazott (magánvállalkozások) %
16,44%

 

 

Aki szereti a számokat, itt tanulmányozhat egy részletesebb anyagot.

 

A tavalyi (2021-es mérlegadatok), hasonló elemzés itt olvasható.

 

Kapcsolódó:

Háromszék gazdasága. A növekedés és lehetséges okai (3szek.ro)